1.

Sötétség.

Eszméleted lassan, nagyon lassan kúszik vissza a valóságba. Kezdetben csak távoli és életlen zaj tölti be ájulatod időtlen sötétségét. Fegyvercsörgés, kiáltás, csatazaj. Artikulátlan halálhörgés.

Aztán egy szag. Egy szag, melyet mind közül elsőként megismernél – a szag, mely mintha az otthont jelentené: a háború szaga. Talán évszázadok teltek el, mire a kavargó érzékfoszlányok tudattá rendeződtek elmédben, és formát öltött benned a szándék, hogy megmozdulj. Valami akadályoz a mozgásban. Földbe lennél ásva? Összeszeded az erőd, és kikászálódsz a téged szorító rögök közül.

Magadra tekintesz, de nem ismered fel a robusztus testet, amit látsz. Próbálsz visszaemlékezni: hol vagyok? Miért vagyok itt? Ki vagyok? Válaszok helyett azonban továbbra is csak éteri csatazaj visszhangzik a koponyádban. A bőrödet borító sáron és rád száradt véren kívül semmi sincs rajtad.

Ha úgy döntesz, hogy valamilyen öltözék után nézel a sivár csatatéren, lapozz a 16-ra. Ha meztelenül vágsz neki a halál sivatagának, lapozz a 29-re.