18.

Félrelökdösöd a vérszomjas kölyköket, és a máglyához sietsz. A sértődött gyerekek bömbölve és toporzékolva nézik, ahogy kiszabadítod a foglyaikat. Szamóca a nagy izgalomtól köhögőrohamot kap, és összeesik. A gyerekek köré gyűlnek, hogy felsegítsék a szülinapost, de hiába: a kislány meghalt.

– Szép munka, maga igazi hős! – lép hozzád az egyik felnőtt. – Hadd mutatkozzam be: Csönköldi Alfonz vagyok, kereskedő.

Egy névjegyet nyújt feléd, de mivel nem tudsz olvasni, és nem is vagy kíváncsi a fickóra, nem veszed el tőle. A gyerekeket figyeled, ahogy a kislányt siratják.

– A kis vadállatok lesből támadtak a kocsinkra, aztán idehoztak minket „játszani”. Ezek a mai gyerekek, nem igaz? – folytatja a kufár negédesen. – A hőstettért cserébe hadd ajándékozzam neked — nem baj, ha tegezlek? — a legkülönlegesebb lovamat. Aztán ugye nem bánod, ha gondjaimba veszem ezeket a neveletlen kis csimotákat?

Meg se várja a válaszod, máris füttyent az egyik emberének, hogy hozza el a kocsitól azt az igen különleges lovat. Az állat tényleg nem mindennapi: öt lába van. A kereskedő és üzlettársai összegyűjtik a torkaszakadtukból ordító és ellenkező gyerekeket, felrakják őket a kocsijukra, majd elhajtanak a pusztába. Biztos jó gondját viselik majd a kölyköknek, és véletlenül sem egyenesen a rabszolgapiacra viszik őket. A többi fogoly is biztonságba került, ki-ki megy a saját dolgára. Kettesben maradsz a furcsa lóval, ami közeledtedre ijedten ágaskodni kezd. Lapozz a 38-ra.